Sikeres a Kerékpár-jelölő Program

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszaújvárosi rendőrök folyamatosan ellenőrzik az illetékességi területükön használt kétkerekűeket és azok tulajdonosait.

Mint ismeretes egy ezidáig egyedülálló Kerékpár-jelölő Programot vezetett be 2014. augusztus 22-én a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a helyi önkormányzattal közösen.

A rendőrök a kerékpárjelölés bevezetése óta folyamatosan ellenőrzik a bicikliket és azok kormányzóit a jogsértések kiszűrése céljából. A legutóbbi akcióra 2015. február 19-én került sor, amikor a rendőrök több mint két tucat kétkerekűvel közlekedőt ellenőriztek, azonban mindent rendben találtak.

A programhoz kapcsolódóan Tiszaújváros Önkormányzata a közelmúltban nagyteljesítményű UV lámpákat adományozott a rendőrségnek, amely nagymértékben megkönnyíti a kerékpárokon lévő egyedi azonosítók leolvasását.

Kiemelkedő, hogy a program bevezetése óta összesen 670 kerékpárt vontak be a rendszerbe, melyek közül egyetlen megjelölt biciklit sem tulajdonítottak el Tiszaújvárosban. A kerékpárlopások száma az azóta eltelt időben jelentősen csökkent.

 

A fényképfelvételeket a Tisza Média Kft készítette.

<< Vissza az előző oldalra