Határvadász-képzés Somogyban – fotókkal, videóval
A második ütemben 29 fő kezdte meg tanulmányait Barcson.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Piros Attila rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány 2016. december 12-én, a Rendőrség Oktatási és Kiképzési Központ igazgató-helyettese, Pinczésné Kiss Klára rendőr ezredes pedig 2016. december 13-án köszöntötte ünnepélyes keretek között a Barcsi Közúti Határátkelőhely épületében a határvadász-képzésre felvételt nyert tanulók második csoportját.
Az ünnepségen részt vett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese és a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium képviseletében Vörös Tibor r. ezredes.
Az iskolarendszerű képzésben tanulók a sikeres vizsgák letételét követően a Készenléti Rendőrség hivatásos állományában teljesítenek majd szolgálatot őrmesteri rendfokozatban.
A képzés első ütemének indulásáról szóló közleményt az alábbi címre kattintva érhetik el: Megkezdődött a határvadász-képzés.