Határvadász tájékoztató Székesfehérváron
A Fejér megyei toborzó csoport munkatársai továbbra is várják a leendő határvadászok jelentkezését.
A határvédelmi feladatok ellátása iránt érdeklődők a megyeszékhelyen, a Fehér Palota Üzletközpontban találkozhatnak a rendőrség munkatársaival az alábbi időpontokban:
- 2017. március 21-én 12 óra 30 perctől 15 óra 30 percig,
- 2017. március 22-én 12 óra 30 perctől 15 óra 30 percig,
- 2017. március 23-án 12 óra 30 perctől 15 óra 30 percig.
Az egyenruhások a helyszínen tájékoztatót tartanak a rendőrség munkájáról, azon belül a határvadász szolgálatról. A szakemberek ismertetik a jelentkezéshez szükséges egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételeket, és felvilágosítást adnak a jelentkezést követő moduláris képzésről.
A személyes találkozón kívül a határvadász-képzéssel kapcsolatban az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, a helyi rendőrkapitányságokon és rendőrőrsökön, illetve a rendőrség honlapján.