Nyílt nap és toborzás Győrben
A Győri Rendőrkapitányság a rendőrség tiszthelyettesi állományának utánpótlására nyílt napot szervezett a középiskolás tanulók részére.
A Győri Rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai a középiskolás tanulókat fogadták 2017. november 9-én. A toborzók a rendőrség tiszthelyettesi állományának utánpótlása érdekében szervezték a nyílt napot.
A rendőrök elsősorban a határvadász-képzésre történő jelentkezés feltételeiről tartottak felvilágosítást. A tájékoztatás tartalmazta a jelentkezéshez szükséges személyi feltételeken túl mindazokat a körülményeket, amelyek a sikeres pályázat benyújtásához nélkülözhetetlenek. Az érdeklődő fiatalokkal személyesen is elbeszélgettek a rendőri hivatást érintő kérdésekről.
A toborzás és a képzésre jelentkezés folyamatos, jelentkezni, illetve a határvadász-képzésről tájékozódni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, valamennyi rendőrkapitányságon és rendőrőrsön, valamint a rendőrség honlapján lehet.