Toborzás Győrben
A megyei rendőr-főkapitányság toborzói és bűnmegelőzési szakemberei egy győri rendezvényen szólították meg a rendőrségi szakma iránt érdeklődőket.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság toborzói és a Bűnmegelőzési Osztály szakemberei 2017. szeptember 21-én délelőtt az „Iskolai Közösségi Szolgálat Börze” elnevezésű rendezvényen jártak. A programnak a Győri Széchenyi István Egyetem Sportcsarnoka adott otthont. A rendezvény szervezőinek az volt a célja, hogy a megjelent középiskolás fiatalok részére megmutassa azokat a szervezeteket, akiknél a középiskolások a kötelező 50 órás közösségi szolgálatot letölthetik. A programon a rendőrség szakemberei az érdeklődőket többek között tájékoztatták a rendőri szakmáról és a határvadász-képzésről is. Akik a tájékoztató után komoly érdeklődést mutatták a képzés iránt, azokkal a toborzók személyesen is elbeszélgettek.
A toborzás és a képzésre jelentkezés folyamatos, jelentkezni, illetve a határvadász-képzésről tájékozódni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, valamennyi rendőrkapitányságon és rendőrőrsön, valamint a rendőrség honlapján lehet.