Továbbra is várják Nógrádban az érdeklődőket
A határvadász toborzó csoport tagjai az új év első hetében Salgótarjánban folytatják a toborzást.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportja 2017. január első hetében Salgótarjánban, a Fő téren tájékoztatja a határvadász hivatás iránt érdeklődőket. A rendőrök a toborzó kiadványok bemutatása mellett ismertetik a jelentkezés feltételeit, valamint az illetményről és az oktatás menetéről is tájékoztatást adnak.
Ezen kívül Salgótarjánban, a Városi Sportcsarnokban 2017. január 7-én várják a rendőrök a jelentkezni vágyókat, ahol információt kérhetnek. A képzésről az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak továbbá a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán (Salgótarján, Rákóczi út 40.), vagy a rendőrkapitányságokon, illetve a rendőrség hivatalos honlapján.