Újabb határvadász hallgatók Zalából
Zala megyéből 5 pályázó már megkezdte a határvadász-képzést a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban, most további 18 fő ül az iskolapadba.
A felvételi eljárást sikeresen teljesítők közül 2016. november 29-én újabb 18 fő kezdte meg tanulmányait a határvadász-képzés keretében Zala megyéből, akik közül 17 fő a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban, 1 fő pedig az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában sajátítja el a rendőr szakmai tudnivalókat. A hallgatók a 19-45 év közötti korosztályból kerültek ki.
Az ünnepélyes megnyitót követően a leendő határvadászok el is foglalták a tantermeket, ahol a következő fél évben mindennapjaikat töltik.
A gyakorlatorientált képzés főbb ismerettartalmát a jogi-, jogalkalmazási-, rendőrszakmai elméleti és gyakorlati ismeretek, intézkedéstaktikai gyakorlatok, a rendőri kommunikáció, idegen nyelvű szaknyelv elsajátítása, a csapatszolgálat, tantárgyak képezik. A kényszerítő eszköz alkalmazásának, a csomag- és ruházat átvizsgálásának követelményeivel és szabályaival, a rendőri intézkedések biztonsági és taktikai alapelveivel a rendőri testnevelés és önvédelem órák során ismerkednek meg a hallgatók.
Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak végre.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tovább folytatja a toborzást, a leendő határvadászok elérése érdekében.