1 ment, 1 maradt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai járőrök hat perc alatt elfogták a gépkocsifeltörőket, akik éppen az egyik kiszemelt járműben tartózkodtak. A nyomozók az egyik férfit őrizetbe vették, a bíróság elrendelte letartóztatását.

A rendőrségre május 17-én 19 óra 56 perckor érkezett bejelentés folyamatban lévő gépkocsifeltörésről. A tatabányai járőrök hat perc alatt a Vértanúk terénél megtalálták a bejelentésben szereplő autót, amiben két férfi tartózkodott. A bal első ajtajának üvegét betörték és a gyújtáskapcsolóba idegen tárgyat tettek, így próbálták elindítani. Az autóban T. Richárd 22 éves győri, és a 18 éves O. Krisztián tatabányai lakos volt.

Adatgyűjtés során kiderült, hogy a közelben egy másik autó üvege is be van törve. Ezt a gépkocsit egy idegen autó indítókulcsával ők beindították, haladtak a járművel, ami műszaki hiba miatt megállt. Az elkövetőket a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük jármű önkényes elvétele bűntett és jármű önkényes elvétele bűntett kísérlet miatt indult büntetőeljárás. T. Richárdot a nyomozók őrizetbe vették, mivel ellene jelenleg is hat büntetőeljárás van folyamatban. A Tatabányai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit a Tatabányai Járásbíróság május 19-én elrendelt.

 

<< Vissza az előző oldalra