117 hal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orvhalász a rendőrök hálójában.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat vétség, valamint lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy badacsonytörmeci férfi ellen.

 

A balatoni halászati őrök 2014. február 10-én 15 óra 45 perc körüli időben a révfülöpi hajókikötőnél ellenőriztek egy járművezetőt, akinek gépkocsijában négy zsák halat találtak, melyek eredetéről a férfi nem tudott elszámolni. A halőrök azonnal értesítették a vízirendőröket, akik S. Árpádot a helyszínen elfogták, a Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrőrsre előállították és – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.  A nyomozás adatai alapján a terhelt 2014. február 8. és február 9. közötti időben a Badacsonylábdihegy előtti vízterületén halászhálóval mintegy 117 darab, összesen 122,35 kilogramm súlyú fogassüllőt fogott ki. A halakat megtisztította, kizsigerelte, majd egyenként fóliába csomagolta.  A rendőrök a 41 éves férfinél megtartott házkutatás alkalmával 3 darab, egyenként 30 méteres halászhálót találtak, amit a halakkal együtt lefoglaltak.

<< Vissza az előző oldalra