A cserbenhagyás bűncselekmény

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetek után mind a két sofőr elhagyta a helyszínt. A miskolci rendőrök mind a két férfit rövid idő alatt beazonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy bűncselekmény elkövetésének minősül, ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve elhagyja a helyszínt, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e.

 

Miskolcon az elmúlt napokban két olyan közúti közlekedési baleset is történt, amelyeknél az érintett sofőrök segítségnyújtás nélkül hagyták el a helyszínt.

Az első eset 2022. március 10-én történt 11 óra körül a Thököly úton, ahol egy személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget egy másik autónak, ennek következtében összeütköztek. A feltételezett okozó segítségnyújtás, és adatainak hátra hagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

A másik baleset 2022. március 13-án 5 óra körül történt a Sajószögeti úton, amikor egy sofőr kanyarodása közben nem biztosított elsőbbséget egy másik járműnek, majd a két autó karambolozott. A feltételezett elkövető itt is elhagyta a helyszínt.

A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai az egyik sofőrt még aznap, míg a másikat másnapra azonosítottak, és előállították őket a rendőrségre.

A Miskolci Rendőrkapitányság cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást mindkét esetben egy 38 éves miskolci, és egy 51 éves nyékládházi férfival szemben.  

Infobox:

  • A KRESZ előírása szerint közúti baleset esetén a jármű vezetője – függetlenül attól, hogy ki okozta a balesetet - köteles azonnal megállni, a baleset során megsérült személyek részére segítséget nyújtani, és az esetleges további balesetek elkerülése érdekében minden tőle telhetőt megtenni.
  • Amennyiben a baleset személyi sérülést okozott, az esetről a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről. A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.
  • Fontos, hogy személyi sérülésnek minősül már az is, ha az érintettek közül valaki fájdalomra, mozgási nehézségre vagy rosszullétre panaszkodik. Fokozottan körültekintőnek kell lenni akkor, ha a baleset résztvevője gyermekkorú, hiszen ő még – főleg az ijedtség miatt – esetelgesen fel sem tudja mérni, hogy valójában megsérült-e.

Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve eltávozik, mielőtt meggyőződne arról, hogy valaki megsérült-e, cserbenhagyás vétségét követi el, mely egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Baleset, illetőleg személyi sérülés észlelése estén tehát legfontosabb, hogy kezdje meg lehetőség szerint az elsősegélynyújtást, majd hívja a 112-es ingyenesen hívható segélykérő telefonszámot!

<< Vissza az előző oldalra