A helyszínen elfogva – frissítve
A debreceni nyomozók a lövöldözőt és a testvérpárt is bűnügyi őrizetbe vették.
Mint arról korábban hírt adtunk, három férfi verekedett össze 2024. június 9-én 18 óra 30 perc körül Debrecen belvárosában. Egy testvérpár akarta rendezni korábbi nézeteltérését 40 éves haragosukkal. Szó szót követetett, először megrongálták a férfi autóját, majd összeverekedtek, az idősebb – 38 éves – testvér egy tapétavágót is előkapott. A dulakodás közben a 40 éves férfi az autójából elővett egy gumilövedékes fegyvert és mellkason lőtte az idősebb testvért.
Nem sokkal ezután több rendőri egység is a helyszínre ért, a trió tagjait megbilincselték, a meglőtt testvérhez mentőt hívtak, majd helyszíni szemlét tartottak.
A nyomozók később gyanúsítottként hallgatták ki őket, és mindhármukat bűnügyi őrizetbe vették. A Debreceni Rendőrkapitányság csoportosan, fegyveresen és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés kísérlet bűntette miatt indított nyomozást.