A nyitott autó bűnre csábít – ne kísértse a tolvajt!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül két kocsit is nyitva talált Jánoshalmán egy 26 éves helybéli, aki nem volt rest ellopni az autókban fellelt értékeket. A nyomozók azonnal felismerték a kamerafelvételeken.

 

Jánoshalma egyik utcájában parkolt le az autójával 2023. január 31-én este egy 41 éves helybéli nő. A kocsit távirányítással lezárta – legalábbis ezt gondolta, de nem győződött meg róla –, majd bement a lakásába. Jó egy óra múlva tért vissza a kocsijához, ami ekkor már nyitva volt. A könnyelmű asszony a jobb oldali ülés előtt hagyta a táskáját, amit valaki meglovasított. Az ismeretlen elkövető kulcsokat, pénztárcát, benne kb. 15 ezer forinttal, igazolványokat és bankkártyát vitt magával. A károsult a helyszínre érkező rendőröknek elmondta, hogy valószínűleg lemerülőben volt az autó távirányítója, így a kocsit valójában nem zárta le, hiába nyomta meg a gombot.

Február 3-án reggel egy másik jánoshalmi lakos ugyancsak arra ébredt, hogy a lezáratlan autójából elvitték az értékeit. Ő is azt gondolta, hogy a jobb első ülésen elhelyezett pénztárca senkit nem fog bűnre csábítani, de tévedett. Valakinek feltűnt a nyitott járműben hagyott tárca, és azt magához vette mindenestől. Bankkártya, iratok, némi készpénz bánta a sértett gondatlanságát.

A nyomozók nyomban begyűjtötték a környéken lévő térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit, amelyeken felfedeztek egy ismerős alakot: egy 26 éves helybéli férfit, aki nem volt ismeretlen előttük, hiszen vagyon elleni bűncselekmény miatt már volt vele ügyük. A fiatalembert rögtön keresni kezdték, a második bűncselekmény felfedezését követő négy órán belül elfogták és előállították. A tolvaj elismerte a lopásokat, de azt is elmondta, hogy mindkét kocsit nyitva találta, így elcsábult a könnyű zsákmányszerzés lehetősége miatt.

A jánoshalmi lakos kétrendbeli lopás vétség elkövetésével gyanúsítható. Jelenleg szabadlábon védekezhet, de a nyomozók vizsgálják, hogy az elmúlt időszakban más, hasonló jellegű bűncselekményt elkövethetett-e.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lopások megelőzése érdekében az alábbiakat tanácsolja:

  • Távozáskor mindig zárják be az autót és húzzák fel az ablakokat! Még akkor is, ha csak pár percre hagyják el a kocsit.
  • Az utastérben, üléseken, kalaptartón és a műszerfalon ne hagyjanak értéket – hiszen a gépkocsi nem biztonságos tárolóeszköz! Minden esetben ellenőrizzék, hogy nem maradt-e látható helyen telefon, pénztárca vagy olyan tárgy, amely a tolvajok figyelmét felkeltheti!
  • Üres táskát sem célszerű az utastérben hagyni, hiszen elképzelhető, hogy a bűnelkövető csak távozás után veszi észre, hogy nem zsákmányolt semmit, de a gépkocsi feltörésével jelentős anyagi kárt okozhat.
  • Az indítókulcsot soha ne felejtsék az autóban; azt mindig vegyék magukhoz és tartsák biztonságos helyen! Akinek távirányítós kulcsa van, az időszakonként ellenőrizze, hogy a kulcs valóban ellátja még a feladatát.

Amennyiben mégis megtörténik a baj, kérjük, ne nyúljanak semmihez. Azonnal tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívó hívószámon!

<< Vissza az előző oldalra