A történet tanulságos, az intézkedés eredményes

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tetőjavításra hivatkozva jutottak be a 74 éves férfi házába. A javításhoz szükséges pénzen kívül a férfitól megtakarítását is ellopták. Az idős embernek a rendőrök nem csak a pénz nagy részét adták vissza, de a reményt is.

Egy ismeretlen férfi csengetett be 2022. szeptember 23-án délután a debreceni sértett házába. Azt mondta, hogy társaival a közelben dolgozik és látja, hogy a járda javításra szorul. Aztán amikor beljebb ment a szót hamar a tetőcserére terelte, mivel az is rossz állapotban volt. A férfi végig azt hangoztatta, hogy van kimaradt anyaguk, így a munkát hamar el tudják végezni. Látta, hogy az idős ember és vele élő rokona hajlik erre, ezért társát is odahívta. A javításért és az ahhoz szükséges anyagért 300 ezer forint kértek.   Amikor a pénzt megkapták távoztak, de mint kiderült, nem csak a kialkudott összeget, hanem a több százezer forint megtakarítást is ellopták.

A kétségbeesett sértettek gyorsan értesítették a rendőrséget, de az egyenruhások hiába keresték nem találták a férfiakat. A debreceni nyomozók mindent megtettek annak érdekében, hogy azonosítsák a lelketlen elkövetőket, akiket az sem tartott vissza, hogy egy mozgáskorlátozott, kerekesszékes idős ember volt az áldozatuk. A mindenre kiterjedő nyomozás eredményeként két román állampolgár került látókörükbe, akiket 2022. november 16-án lopás bűntett elkövetésének meglapozott miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók a vagyonvisszaszerzés érdekében is intézkedtek. A gyanúsítottaktól lefoglalták az ellopott pénz közel kétharmadát, amit visszaadtak jogos tulajdonosának.

 

A hasonló esetek elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg alábbi tanácsainkat!

- Lehetőleg megbízható szakemberekkel végeztessék el a ház körüli munkákat, és a hívatlanul érkező, szolgáltatásukat kérés nélkül kínáló személyekkel szemben legyenek elővigyázatosak!

- Az elkövetők a legkülönfélébb indokokkal szólítják meg az idős embereket, majd a bűncselekmény elkövetése érdekében tévedésbe ejtik őket. A sértettek idős korát és jóhiszeműségét kihasználva különféle történeteket találnak ki.

- A bűncselekmények elkerülése érdekében a rendőrség azt tanácsolja, hogy legyen bizalmatlanabb és gyanakvóbb az idegenekkel szemben. Ismeretlen személyt ne engedjen be a lakásába, bármilyen indokra is hivatkozik!

- Amennyiben idegen személlyel szemben kételyei merülnének fel, szükség esetén hívja a rendőrséget az ingyenes hívható 112-es központi segélyhívószámon.

 

<< Vissza az előző oldalra