A vita hevében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös szórakozásuk után két garadnai férfi annyira összeveszett, hogy kölcsönösen bántalmazták egymást, majd egyikük megszúrta a másikat.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság K. Gyula 58 éves garadnai lakossal szemben. A gyanúsított 2017. február 2-án az esti órákban garadnai lakásában ismerősével együtt szórakozott, majd a kialakult nézeteltérést és kölcsönös bántalmazást követően a férfi megszúrta a 28 éves sértettet.

 

Az ügyben indított nyomozás eredményeként a késsel támadó férfit a nyomozók elfogták, majd a rendőrségre előállították, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. 

<< Vissza az előző oldalra