„Add ide, mert szétváglak!”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást a férfi ellen, aki a gyanú szerint közös italozás után rabolta ki ivócimboráját.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2022. január 20-án 23 óra körül az erzsébetvárosi Almássy úton kirabolta alkalmi ivócimboráját. A férfi először megütötte társát, majd a falhoz nyomta, és az „Add ide, mert szétváglak!” fenyegetéssel kivette a kabátjából a közel 80 ezer forintot tartalmazó pénztárcáját, ezután elmenekült.

Az egyenruhások haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és rabló felkutatását. A feltételezett elkövetőt, aki ügyintézés miatt jelent meg 2022. január 24-én reggel az erzsébetvárosi rendőrkapitányság előterében, az egyik járőr ismerte fel. A 39 éves Sz. Norbertet a kapitányságon elfogták és előállították annak gyanújával, hogy ő rabolta ki ismerősét január 20-án.

A VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói Sz. Norbertet rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt. A feltételezett rabló részben beismerő vallomást tett. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig átadták az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra