Antifa támadás: újabb körözések

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság által közösség tagja elleni erőszak miatt folytatott eljárásban az eddig kihallgatott négy gyanúsítotton kívül már további hat külföldi ellen van érvényben elfogatóparancs. 

 
A fővárosban a 2023. február 11-ét megelőzően elkövetett támadások felderítésére a Budapesti Rendőr-főkapitányságon létrehozott nyomozócsoport folyamatosan dolgozik a bűncselekménysorozat felderítésén. A budapesti nyomozók szorosan együttműködnek a német rendőrséggel. Az eljárásnak jelenleg négy gyanúsítottja van: közülük egy német és egy olasz állampolgár letartóztatásban van, egy német állampolgár bűnügyi felügyeletét rendelték el, egy magyar állampolgár szabadlábon védekezik. A bűncselekmény-sorozattal összefüggésben a BRFK korábban további három német állampolgár ellen (Wittklugel Clara Judith 22 éves, Schroeter Moritz Christian Leopold 21 éves, Dieckmann Emilie Samira 20 éves) adott ki elfogatóparancsot. 
 
A nemzetközi együttműködéssel folytatott nyomozómunka eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság által elfogatóparanccsal körözött személyek köre újabb három német állampolgárral bővült:
 
a körözött német állampolgárok

 

 
Aschoff Nele Philippine Maya, 21 éves nő 
Müntnich Paul Joscha, 26 éves férfi 
Guntermann Johann, 29 éves férfi
 
 
A Budapesti Rendőr-főkapitányság üzenete egyértelmű: nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban. A jogszabályok által lehetővé tett valamennyi eszközt igénybe vesszük, hogy az elkövetőket állampolgárságra, ideológiára, nemre való tekintet nélkül azonosítsuk, és lefolytassuk velük szemben az eljárást. 
 
Korábbi kapcsolódó közleményeink:
 
<< Vissza az előző oldalra