Autójával több kerületen át száguldozó embercsempészt fogtak el Budapesten

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfi nemcsak a kocsijában szállított illegális migránsokat, hanem a többi közlekedő és a rendőrök életét is veszélyeztette.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján az M5-ös autópálya Pest megyei szakaszán akartak ellenőrizni a rendőrök egy hamis rendszámmal a főváros felé közlekedő autót 2022. március 16-án 2 óra 15 perc körül. A bűnügyi információk szerint illegális migránsokat szállító jármű vezetője a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, hanem számos közlekedési szabályt megsértve továbbszáguldott. A menekülő sofőr két rendőrautónak is nekiütközött – az csak a szerencsén múlt, hogy emiatt senki sem sérült meg.

A kocsit a budapesti és a pest megyei rendőrök összehangolt munkájával végül mintegy 30 perccel később, a XVI. kerületi Ostoros úton tudták megállásra kényszeríteni. Az autót vezető férfi még ekkor sem adta fel: futva próbált tovább menekülni, de elesett. A könnyű sérülést szenvedett szerb állampolgárt a rendőrök elfogták, majd orvosi ellátását követően előállították. A kocsiban utazó hét, magát szír állampolgárnak valló, jogszerű magyarországi tartózkodását igazolni nem tudó külföldit szintén előállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. Azt a további eljárás során vizsgálják, hogy a menekülés során az embercsempész további bűncselekményeket is megvalósított-e.​

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

<< Vissza az előző oldalra