Autót kötött el Csengerben, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Otthagyta az összetört gépkocsit és elmenekült, miután egy telefonoszlopnak hajtott.

Balesetről tettek bejelentést a rendőrségre Csengerből 2022. március 8-án 23 óra 28 perckor, mely szerint egy személygépkocsi telefonoszlopnak hajtott, és a járművezető elhagyta a helyszínt.

A helyszínen intézkedő rendőrök megállapították, hogy az autó tulajdonosa mit sem tud a balesetről, mert a háza előtt parkoló gépkocsit tudta és engedélye nélkül vitte el ismeretlen tettes a benne hagyott indítókulcs segítségével az éjszaka folyamán.

A rendőrök helyszíni szemlét és adatgyűjtést végeztek, a feltételezett elkövetőt néhány órán belül beazonosították. T. A. 21 éves csengeri lakost otthonából állították elő a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrsére.

A férfit jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, valamint engedély nélküli járművezetés elkövetése miatt külön szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte. Vallomásában elmondta, hogy csupán kipróbálni akarta az autót, néhány kör megtétele után vissza akarta vinni, de miután egy kanyarban kisodródott és az oszlopnak ütközött, inkább otthagyta és elmenekült. T. A. a büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet.

<< Vissza az előző oldalra