Az egyik dolgozó engedte be a tolvajt egy XIII. kerületi társasházba

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a két feltételezett elkövetőt.

A rendőrségre 2021. május 27-én érkezett bejelentés egy XIII. kerületi társasházból, hogy a ház széfjéből ismeretlenek nagyobb összeget, mintegy 7600 amerikai dollárt loptak el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói azonnal a helyszínre mentek, és megkezdték a nyomok rögzítését, tanúkat hallgattak meg, valamint lefoglalták a társasház és a környező utcák kamerafelvételeit.

A rendőrök kiderítették, hogy feltehetően az egyik alkalmazott engedte be ismerősét a portára, aki az ott lévő széfből ellopott 7600 amerikai dollárt. A nyomozók mindkét férfi lakcímén kutatást tartottak, és lefoglaltak 3 millió forintot.

A 18 és a 20 éves fiatalokat lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon. 

<< Vissza az előző oldalra