Bakházai brutális bántalmazás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagyatádi Rendőrkapitányság eljárást indított 2013. június 27-én egy bakházai testvérpár ellen felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett magánlaksértés bűntett, továbbá súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló információk szerint - ez idáig ismeretlen okból - a testvérpár 2013. június 27-én a kora esti órákban Bakházán, a Kossuth utca és Petőfi utca kereszteződésében lévő buszmegálló térségében megtámadtak egy 19 éves helyi fiatalembert, aki elmenekült előlük. A 31 és 37 éves férfiak egy kihegyezett vascsövet, egy fadarabot illetve köveket vettek magukhoz, majd a sértett lakóházának udvarára - a kerítéskapu berúgásával – bejutottak. A náluk lévő kövekkel megdobálták a ház ablakait és falazatát úgy, hogy az udvart a sértett által gáz-riasztó pisztolyból leadott lövések hatására hagyták csak el.

Ezt követően ugyanezen napon a két férfi – rövid idő elteltével - a lakóház udvarára visszalopózott. Az elsődleges információk szerint – a korábbiakban magukhoz vett eszközökkel - az udvarra a kutyaugatás hatására kimenő sértettet és a vele együtt élő 55 éves édesanyját bántalmazni kezdték. A két elkövető a náluk lévő eszközökkel, ütésekkel, rúgásokkal mindkét személynek súlyos sérülést okozott.

A Nagyatádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – őrizetbe vételük mellett - kezdeményezte a két férfi előzetes letartóztatását.

 

<< Vissza az előző oldalra