Betörőbandát fogtak el a fonyódi rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a trió tizennégy betöréssel hozható összefüggésbe.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. augusztus és 2014. január közötti időszakban ismeretlen tettesek két balatonfenyvesi ingatlanba törtek be és tulajdonítottak el különböző értékeket. A nyomozás során 2014. januárjában a rendőrök látókörébe került egy háromfős társaság, melynek tagjai megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmények elkövetésével. A terhelteknél megtartott házkutatások alkalmával további nyolc balatonfenyvesi és négy Marcali környékén elkövetett betörésből származó értékek kerültek elő, amiket az eljárás keretében lefoglaltak.

 

O. Zsolt 31 éves, L. Roland 25 éves és G. János 19 éves somogyszentpáli lakosokat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – bűnügyi őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. A Kaposvári Járásbíróság 2014. májusáig mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte.

<< Vissza az előző oldalra