Bilincsben a betörő trió

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak két helybeli nőt és egy férfit, akik betörtek egy belvárosi ingatlanba, ahonnan elvittek mindent, amit értékesnek véltek.

A rendőrségre 2022. január 21-én érkezett bejelentés, hogy a József Attila utcai épületbe ismeretlenek bementek, majd onnan háztartási nagygépeket, autóalkatrészeket, számítás- és híradástechnikai eszközöket és kéziszerszámokat vittek el, mintegy négy millió forint értékben.  

A rendőrök az elvégzett adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a bűncselekményt a 25 és 42 éves nő, illetve 29 éves társuk követte el.   

A nyomozók kihallgatták a gyanúsítottakat, akik tettüket részben elismerték.

Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

<< Vissza az előző oldalra