Bíróság elé állhatnak a kerékpártolvajok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyben három férfit gyanúsítottak kerékpárlopással. A tulajdonosok visszakapták értékeiket.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két helyi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2022. március 15-re virradóan két téglási családi ház zárt udvaráról loptak el egy-egy kerékpárt.

A bejelentést követően a nyomozók azonosították a férfiakat, akiket 2022. március 23-án fogtak el, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. Kihallgatásukkor mindketten beismerő vallomást tettek. A bicajokat a rendőrök lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosuknak. A 23 és 25 éves gyanúsítottak elmondták, hogy Téglásról gyalogosan tartottak hajdúhadházi otthonukba, amikor az egyik ház udvarán észrevettek egy kerékpárt, amit elloptak. Ezt követően nem sokkal később figyeltek fel egy másik ház udvarán leállított biciklire. Azt is elemelték, így már mindketten bringával folytathatták útjukat.

 

Szintén lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytattak eljárást a hajdúhadházi nyomozók, egy 2022. május 3-án történt kerékpár lopás ügyében. Ebben az esetben a város területén egy kerékpártárolóból vitt el egy lelakatolt biciklit, az akkor még ismeretlen tettes. A rendőrök a bejelentést követően négy órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak és kihallgattak. A 30 éves helyi férfi beismerő vallomást tett, mint kiderült a bicajt már eladta. A zsaruk a vevőtől foglalták a kétkerekűt, amit visszaadtak eredeti tulajdonosának.

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság mindkét ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra