Bíróság elé állítási javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Átrendszámozott járművel közlekedett, amikor a siófoki rendőrök ellenőrizték.

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy balatonföldvári lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján az 55 éves külföldi állampolgárságú férfi 2014. február 24-én Balatonföldváron a tulajdonában álló és a forgalomból ideiglenesen kivont, rendszám nélküli tehergépkocsira egy szintén forgalomból kivont személygépjármű rendszámait szerelte fel. Ezt követően az átrendszámozott járművel 2014. február 26-án 14 óra 10 perckor Kőröshegy belterületén közlekedett, amikor a rendőrök ellenőrizték. G. Victort az egyenruhások elfogták, a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2014. március 10-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra