Bíróság elé állítási javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy ember sérült meg a balesetben.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy nagyberki lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. október 15-én 16 óra 12 perckor a 67-es számú főút 46+300 kilométerszelvényében közúti közlekedési balesetet történt. G. Gy. az általa vezetett személygépkocsival Magyaregres felől Kaposfüred irányába közlekedett, amikor az útkereszteződéshez érve figyelmen kívül hagyta az "Elsőbbségadás kötelező!" jelzőtáblát és nem biztosított elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő személygépkocsi részére, melynek következtében összeütköztek. A baleset során a 65 éves terhelt, valamint a másik személygépkocsi jobb első utasa – az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján - 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, a védett útvonalon közlekedő sofőr és G. Gy. utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.  

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. február 3-án befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra