Bíróság elé állítási javaslat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel támadt élettársára a kaposvári férfi.

A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a 43 éves férfi 2014. január 20-án 19 óra 30 perc körüli időben előzetes szóváltást követően otthonukban egy konyhakést dobott élettársa lába mellé. A kés a parkettába fúródott. Ezt követően egy másik kést vett magához, mellyel több alkalommal szúró mozdulatot tett a nő felé, azonban a sértettet azzal nem érte el. Az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint a gyanúsított cselekményével élettársának nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket okozhatott volna. Az egyenruhások U. Lászlót elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították, és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság az eljárást 2014. február 11-én befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra