Bíróság elé állítást javasol a rendőrség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel támadt a szőlősgazdára a tolvaj.

A Fonyódi Rendőrkapitányság 2013. szeptember 27-én nyomozást rendelt el súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Antal ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. szeptember 26-án 15 óra és 16 óra közötti időben a balatonlellei férfit egy rádpusztai szőlőültetvény gazdája szőlőlopáson érte tetten. A tulajdonos ekkor elküldte az 58 éves terheltet, aki akkor távozott is a telekről. Valamivel később ismét visszatért, azonban már egy zsebkéssel a kezében hadonászott a gazda felé, akit a kés pengéjével meg is sebesített. H. Antalt a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Fonyódi Rendőrkapitányság az eljárást 2013. októberében befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Fonyódi Járási Ügyészségre.

 

<< Vissza az előző oldalra