Bíróság elé állítást javasol a rendőrség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sorompónak ütközött és a sínekre csúszott.

A Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 62 éves bárdudvarnoki lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a terhelt 2014. január 24-én 11 óra 15 perckor Kaposmérő belterületén, a Hunyadi utcában egy mezőgazdasági vontatóból és a hozzákapcsolt pótkocsival közlekedett, amikor közúti közlekedési balesetet szenvedett. A járművezető  a vasúti átjáróhoz érve nekiütközött a leengedett sorompórúdnak,  a járműszerelvény pedig a vasúti sínekre csúszott. B. M-et – szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást a napokban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra