Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Letörte a sorompót a vasúti átjáróban.

Kaposvár belterületén, 2013. augusztus 17-én 18 óra 58 perckor a Pécsi utcában közlekedett egy tehergépkocsi, amikor a Dombóvár-Kaposvár vasútvonal szintbeli kereszteződéséhez érve nekiütközött a - mozgásban lévő - félsorompó csapórúdjának, amely az ütközés következtében letört. D. Ferenc 44 éves kaposvári lakost - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki és ellene a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat 2013. szeptember végén bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra