Burkoló és szigetelési munkákat vállalt, majd lelépett a megrendelők pénzével

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 30 éves helyi férfit.

Egy eplényi sértett 2020. november 22-én tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy egy vállalkozó több részletben előleget vett fel tőle lépcső burkolására, azonban a munka csak részben készült el, a vállalkozó pedig elérhetetlenné vált. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a feltételezett elkövető, egy 30 éves veszprémi lakos hasonló módon járt el ugyanebben az évben egy királyszentistváni garázsfelújítás és egy nemesvámosi fürdőszoba burkolásának során is, sőt 2018-ban vállalta egy társasház lépcsőházának felújítását, illetve annak külső szigetelését is, azonban az anyag- és munkadíjelőleg felvételének ellenére sehol sem fejezte be a munkát. A tettes összesen mintegy ötmillió forint értékben okozott kárt a sértetteknek. Az elkövető ezek után ismeretlen helyen tartózkodott, majd a rendőrök 2022. április 7-én Veszprémben elfogták. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és ellene sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

<< Vissza az előző oldalra