Családi biznisz, avagy bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint apa, anya és fia árult kábítószert Budapest VIII. kerületében. Őrizetben a feltételezett elkövetők.

A VIII. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottjai 2023. január 27-én 12 órakor Józsefvárosban ütöttek rajta egy házaspáron, akik az információk szerint kábítószert árultak. Az egyik lakásban elfogták az 55 éves S. Gyulát és 54 éves feleségét, a kutatás során pedig alufólia-pakkokba csomagolt - összesen 28,6 gramm - kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint pénzt is lefoglaltak.

A nyomozók átkutatták a pár által ugyanabban a házban fenntartott másik lakást is, ott a bútorok közé rejtve 322 gramm növényi törmeléken kívül a drog porciózásához használt mérlegeket, nejlontasakokat, csomagolóeszközöket is találtak.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény elkövetésében részt vett a házaspár 30 éves fia is, akit néhány órával később fogtak el. Tőle egy luxusterepjárót foglaltak le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányságán a család három tagját bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottaktól lefoglalt anyagokról a kirendelt szakértő megállapította, hogy az marihuána; feketepiaci értéke összesen 2,4 millió forint.

<< Vissza az előző oldalra