Csoportos rablás miatt őrizetben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mátészalkai rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőket.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 22 éves, és egy 19 éves mátészalkai, egy 17 éves ópályi, valamint egy 15 éves jánkmajtisi lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint a négy fiatal 2023. május 20-án közösen megállapodtak abban, hogy egy 57 éves férfinak szexuális szolgáltatást felajánlva elcsalják egy félreeső helyen lévő parkba, ahol tőle elveszik az értékeit. A 19 éves és a 15 éves lány a sértettet egy bokros területre kísérte, ahová percekkel később a két fiú társuk is utánuk ment, akik bántalmazták az idősebb férfit, elvették a pénzét és az értékeit, majd mind a négyen elmenekültek.

A rendőrök a bejelentést követően haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, melynek eredményeképpen rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket a rendőrkapitányságra előállították. A mátészalkai nyomozók a gyanúsítottakat kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek a letartóztatásuk indítványozására.  

 

<< Vissza az előző oldalra