Dílerről dílerre

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb két kábítószer-terjesztőt fogtak a baranyai rendőrök.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Mecsek kommandó segítségével a napokban két férfit fogtak el, mindkettőjüket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. A nyomozók bűnügyi információ alapján jutottak el egy 52 éves férfihez, akit szeptember 10-én este az M60-as autópálya szajki pihenőhelyén ellenőriztek. A gépjármű átvizsgálásakor a középkonzolba rejtve találták meg az értékesítésre szánt bruttó 102 gramm kristályos anyagot.

A férfi bűntársával, egy 32 éves férfival szemben pár nappal később, szeptember 16-án éjszaka, Mohácson intézkedtek a rendőrök. A szintén terjesztéssel gyanúsítható férfi utasként foglalt helyet a megállított gépjárműben, amelyből – közvetlenül az intézkedés megkezdése előtt – az ablakon kidobott 103 gramm kristályos anyagot a rendőrök lefoglalták.

Mindkét dílert elfogták, kihallgatták, majd őrizetbe vételüket követően kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. Kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz ellenük a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

<< Vissza az előző oldalra