Dühében meggyújtotta ismerőse kabátját, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 24 éves sümegi férfit.

Állampolgárok tettek bejelentést a rendőrségre 2023. április 29-én este arról, hogy Sümeg egyik utcájában egy ingatlan falán valami ég.

A helyszínre érkező járőröknek a szemtanúk elmondták, hogy a ház fala és az azon futó telefonkábelt takaró cső közé helyezett be valaki egy ruhadarabot, amit ezután szándékosan meggyújtott.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeképpen a látókörükbe került egy 24 éves helyi lakos, akit nem sokkal az eset után a lakcímén igazoltattak. A férfi az egyenruhások kérdésére elmondta, hogy nem a házban akart kárt tenni, hanem a haragosán kívánt így bosszút állni. Az esetet megelőzően ugyanis egy vendéglátóhelyen szóváltásba keveredett ismerősével, aki távozása előtt a kabátját ott felejtette. Ezt követően a feldúlt férfi útnak indult, a ruhadarabot magával vitte és haragjában egy családi háznál, a falon lévő csőre csavarva meggyújtotta azt.

A férfit a nyomozók őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták, ellene rongálás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

 

<< Vissza az előző oldalra