Egy család három generációját gyanúsítják csalással a kispesti rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint az elkövetők hatósági eljárást színlelve csaltak ki 600 ezer forintot egy kereskedőtől.

Budapesten, egy XIX. kerületi piacon 2021. február 24-én 10 óra körül egy férfi és egy nő egy régiség-kereskedőhöz ment be azzal, hogy a nála lévő összes pénzt le kell foglalniuk. Mivel rendőrnek adták ki magukat, az idős férfi átadott nekik 600 ezer forintot.

A tulajdonos gyanút fogott, mert az állítólagos rendőrök nem tudták igazolni azt, hogy hivatalos személyek. Ezután a kereskedő a többi árustól és a piacfelügyelőtől is segítséget kért, akik megpróbálták az autóval menekülő elkövetőket feltartóztatni; egyikük még a jármű útját is elállta. A csalók mindezek ellenére, a kocsiban várakozó sofőrrel együtt elmenekültek.

A kispesti rendőrök az eljárás során azonosították az egyik elkövetőt, a 64 éves B. Lászlót, majd kiderült az is, hogy a férfi a bűncselekményt lányával és unokájával együtt követte el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 64 éves B. Lászlót, a 42 éves B. Zsuzsannát és a 17 éves Zs. L.-t csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki. B. Lászlót őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság 2021. március 11-én elrendelt. A család többi tagja az eljárás során szabadlábon védekezik.

<< Vissza az előző oldalra