Egy éjszaka három betörés
A tiszanánai nyomozók néhány órán belül elfogták a két átányi elkövetőt.
A Hevesi Rendőrkapitányság Tiszanánai Rendőrőrse lopás bűntett miatt indított eljárást két átányi lakos ellen, akik a gyanú szerint 2024. március 6-án éjszaka három helyi ingatlanba is betörtek, majd azokból vízmelegítőket, kerékpárokat és egyéb értékeket vittek el.
A bejelentést követően a rendőrök néhány órán belül azonosították, majd elfogták a két elkövetőt, akik gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. Továbbá a nyomozók a kutatás során megtalálták az ellopott értékek jelentős részét is.