Egy héten belül elfogták az autótolvajokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VIII. kerületi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint egy kisteherautót loptak el Józsefvárosból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága folytat nyomozást D. László és J. Attila ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint egy utcán parkoló, nyitott kisteherautót loptak el 2021. augusztus 1-jén éjszaka Józsefvárosból.

A VIII. kerületi rendőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály munkatársaival együtt 2021. augusztus 8-án azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfit.

A 19 éves D. Lászlót korábban a vezetéstől eltiltották, ezért a kerületi rendőrök lopás bűntett, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi kihallgatása során a bűncselekmények elkövetését beismerte.

Társát, a 29 éves J. Attilát lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, azonban a cselekmény elkövetését tagadta. A nyomozók a két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az ellopott furgont a rendőrök lefoglalták, a tulajdonosnak visszaadták.

<< Vissza az előző oldalra