Egy órán belül elfogták a motortolvajt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy lakiteleki tanyagondnok és a tiszakécskei rendőrök összehangolt munkájának eredményeként rövid időn belül rendőrkézre került a 20 éves tolvaj.

Egy elhagyatott segédmotorkerékpárról tett bejelentést a Tiszakécskei Rendőrőrsre az egyik lakiteleki tanyagondnok. Az asszony a település peremvidékét járta szolgálati autóval 2023. február 20-án délelőtt, amikor megpillantott az út melletti erdőben egy vasparipát, a földön heverve. A nő közelebb ment, amikor meglátott egy férfit a jármű mellett, aki nyúlcipőt húzott, amint észrevette. A kiérkező járőröknek beszámolt az asszony arról is, hogy egy elhagyatott tanya teraszán szokta látni a motort.

A figyelmes tanyagondnoknak hála, a rendőrök hamar eljutottak a lakatlan házhoz, ahol korábban a vasparipát tárolta a nemrégiben elhunyt gazdája. Kiderült, hogy jelenleg hagyatéki eljárás alatt áll a segédmotorkerékpár. A tanyát körülvevő kerítés egy részen ki volt döntve, ami igazolta az egyenruhások gyanúját, miszerint a motort ellopta az ismeretlen férfi, akit a nő látott. A tolvaj mielőbbi felkutatására egy nyomkövető kutyát is bevetettek a nyomozók. Az összehangolt munkának köszönhetően egy órán belül elfogták az elkövetőt. A 20 éves helybélit gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt.

 

<< Vissza az előző oldalra