Elektromos biciklit lopott születésnapjára – az erzsébetvárosi rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A feltételezett elkövető másik három kétkerekűvel sem tudott elszámolni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki 2021. április 23-án 15 óra körül Budapesten, egy újpesti telephelyről lopott el egy értékes elektromos kerékpárt.

A rendőrök az elkövetés másnapjára már azonosították az elkövetőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A VII. kerületi rendőrök április 26-án kézre is kerítették a férfit, akiről kiderült, hogy 22. születésnapjára lopta el magának az elektromos biciklit.   

Az eljárás során a feltételezett elkövetőtől további három kerékpárt foglaltak le, melyek a gyanú szerint bűncselekmény elkövetéséből származhatnak. A gyanúsított kihallgatásán egyik kerékpárral sem tudott elszámolni, így a nyomozók azok eredetét is vizsgálják. 

 

<< Vissza az előző oldalra