Elfogásból bíróság elé állítás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai három nap alatt lezárták egy múlt csütörtökön elkövetett bűneset vizsgálatát. Az ügyben két betörő bíróság elé állítását javasolják.

 

Egy kecskeméti nő tett bejelentést 2023. február 16-án a rendőrségre, és elmondta, hogy egy büfét üzemeltet a megyeszékhelyen, amelyet az éjszaka folyamán feltörtek. Valaki megrongálta a redőnyt, befeszítette az ablakot, majd elemelte a váltópénzt.

A nyomozók azonnal a bűneset helyszínére mentek, ahol a nyomok rögzítése mellett elemezték a biztonsági és térfigyelő kamerák felvételeit. Kiderült, két elkövetőt keresnek; egyikőjüket azonnal beazonosították, mivel a büntetett előéletű, 30 éves helybéli – korábbi ügyei miatt – nem volt ismeretlen az egyenruhások előtt. A férfit a járőrök még pénteken elfogták és előállították, a nyomozók pedig – kihallgatását követően – őrizetbe vették.

Társát – egy 23 éves fiatalt – vasárnap hallgatták ki a lopás miatt. Őt a kecskeméti rendőrök egyébként is keresték, mivel egy szabálysértési ügyben körözést adtak ki ellene.

A lopás bűntettével gyanúsítható társtettesek ügyében a nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai még a hétvégén befejezték, ügyükben bíróság elé állítást javasolnak.

<< Vissza az előző oldalra