Elfogták a bombariadóval fenyegetőt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A részeg embert nem engedték buszra szállni a XIII. kerületben, ezért fenyegette meg a közlekedési vállalatot. A budapesti rendőrök a férfi bíróság elé állítását kezdeményezik.

 
Közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága. Egy ismeretlen 2022. augusztus 5-én délután telefonált be a segélyhívó központba, és annyit mondott, hogy bombariadót csinál a fővárosi közlekedési vállalatnál. Az angyalföldi rendőrök még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A 45 éves B. Csabát augusztus 7-én fogták el Zuglóban. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit azzal magyarázott, hogy ittassága miatt nem engedték felszállni egy buszra. A XIII. kerületi rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezik bíróság elé állítását.
<< Vissza az előző oldalra