Elfogták a miskolci útonállót
Egy óra alatt azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a nőt, aki kirabolt egy másik asszonyt Miskolcon.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 31 éves helyi nővel szemben. A gyanúsított Miskolcon, a Szemere Bertalan utcában, 2022. november elsején 5 óra 45 perc körül rátámadt egy 57 éves nőre, akitől erőszakkal el akarta venni a táskáját, közben az útonálló pénzt követelt. A földre taszított sértett először ellenállt, majd a fenyegetés, és az erőszak hatására megtört. A támadó a zsákmányával több, mint 10 000 forinttal, mobiltelefonnal, illetve a táskában lévő személyes iratokkal együtt elmenekült a helyszínről.
A bejelentést követően a rendőrök egy óra alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt, aki beismerte tettét.
A Miskolci Rendőrkapitányság a támadóval szemben őrizetbe vételét tervezi, ezt követően pedig előterjesztést tesz letartóztatásának ügyészi indítványozására is.