Elfogták a rendőrök a pincefeltörőt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások rövid idő alatt azonosították és elfogták a bűncselekményekkel gyanúsítható noszlopi férfit.

Lopás bűntett kísérlet és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon egy 27 éves noszlopi lakossal szemben. Az eljárás adatai alapján a férfi 2023 áprilisában a Noszlop külterületén található szőlőhegyen megpróbált betörni egy pincébe úgy, hogy a fémrácsos ajtóról leverte a lakatot, majd a bejárati ajtót feszegette. Az épületbe nem tudott bemenni, azonban cselekményével több ezer forint értékben rongálási kárt okozott. Az elkövető ezután a szőlőhegyen akart feltörni egy másik pincét, melynek ajtaját szintén kifeszítette, de abba az ingatlanba se sikerült bejutnia. A tettesnek a harmadik présházat más sikerült  feltörnie,  leemelte az ajtót, és az épületből gázpalackot, valamint kézi földfúrót lopott el több tízezer forint értékben. A nyomozók adatgyűjtésének eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőt, majd 2023. május 4-én reggel Noszlopon elfogták. A rendőrök ezután előállították a Devecseri Rendőrőrsre, majd gyanúsítottként kihallgatták.

pincefeltörés

 

<< Vissza az előző oldalra