Elfogták a rendőrök az ötfős bandát, akik több mint 30 millió forintot csaltak ki a sértettől

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi az elkövetők letartóztatását.

Jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 46 éves tatai lakos és négy társával szemben.  Az eljárás adatai alapján az elkövetők jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtették a sértettet és az ő, valamint az általa képviselt cég bankszámlájáról összesen több mint 30 millió forintot emeltek le. A tettesek 2023. április 12-én hívták fel telefonon egy pénzintézet nevében, és arról tájékoztatták, hogy a számláján gyanús tranzakciót észleltek, és emiatt az Anydesk nevű alkalmazást le kell töltenie a bankolásra használt készülékére. A program letöltését követően a sértett belépett a netbankjába, és ezzel az elkövetők megszerezték a bankszámlájának adatait és jelentős összeget emeltek le arról.

Az adatgyűjtés eredményeként a Veszprém vármegyei nyomozók látókörébe került egy ötfős banda, melynek tagjait a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével 2023. április 13-án és 14-én elfogták. A 46 éves tatai, a 31 éves budapesti, az 51 éves fóti és a 24 éves moldovai férfit, valamint a 28 éves kárpátaljai származású nőt a nyomozók őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként kihallgatták és előterjesztést tettek az illetékes ügyészségen letartóztatásuk indítványozására.

Azért, hogy ne váljon ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények áldozatává, kérjük fogadja meg az alábbi tanácsokat:

  • Minden esetben kezeljék fenntartással az ismeretlen telefonhívásokat!
  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája adatait, netbankja belépési adatait! A bankok az ügyintézés során soha nem kérik az ügyféltől ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozó ezen adatokat látja!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek! Ilyet a bankok soha nem kérnek az ügyfelektől és még arra sem kötelezik őket, hogy a netbankot használják.
  • Előfordulhat, hogy a bank valóban olyan pénzmozgást észlel az ügyfél bankszámláján, ami gyanúra adhat okot. Ilyen esetben felveszik az ügyféllel a kapcsolatot, és csak az adott tranzakcióra vonatkozóan kérnek megerősítést, hogy az teljesülhet-e, és ekkor is történik ügyfél-azonosítás. A bank telefonon soha nem ad utasítást semmilyen átutalásra az ügyfélnek.

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává vált, kérjük haladéktalanul tegyen bejelentést a bármelyik rendőrkapitányságon vagy rendőrőrsön, vagy hívja a 112-e s központi segélyhívó számot!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra