Ellopott egy pénztárcát, a rendőrök másnap elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatal fiú egy boltban felejtett pénztárcát tulajdonított el. A debreceni körzeti megbízottak egy nap alatt kézre kerítették.

A rendőrségre 2020. december 6-án érkezett bejelentés arról, hogy egy debreceni üzletből eltulajdonítottak egy pénztárcát. A rendőrök adatgyűjtés végeztek és hamar azonosítottak egy nyírábrányi fiatalt, aki a gyanú szerint elkövethette a bűncselekményt. A 16 éves fiút a körzeti megbízottak egy nappal később felismerték Debrecenben és elfogták. Elszámoltatása során az is kiderült, hogy ellene a Debreceni Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki, ezért gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a nyomozók.

Beismerő vallomást tett és elmondta, hogy a boltban észrevett egy pulton felejtett pénztárcát. Megvárta míg az eladó nem figyel, majd gyorsan a zsebébe rejtette.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a fiatalkorúval szemben.

<< Vissza az előző oldalra