Elmeállapot megfigyelést rendelt el a bíróság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A niklai emberölés bűntett elkövetésével megalapozott gyanúsítható férfi elmeállapotának megfigyelését rendelte el a bíróság.

Ahogy azt korábban közöltük, 2013. december 22-án Nikla településen bántalmazás áldozata lett egy 31 éves nő, aki a helyszínen életét vesztette. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai rövid időn belül azonosították az elkövetőt, az áldozat élettársát, aki még elfogása előtt feladta magát. A 21 éves zalakomári lakost emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vétele mellett - kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 

A Kaposvári Járásbíróság 2013. december 25-én elrendelte H. József elmeállapotának megfigyelését.

<< Vissza az előző oldalra