Először telefont lopott, később bringát és autót

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta a 28 éves váci férfit.

Lopás és jármű önkényes elvétele miatt kell szembenéznie a törvénnyel S. Márknak. A fiatal férfi a gyanú szerint szeptember közepén lopott el egy mobiltelefont a város egyik lakásából, majd másnap egy tároló ajtaját feszítette ki, ahonnan élelmiszert vitt magával. A rendőrök még aznap elfogták, bevitték a rendőrségre, ahol elismerte a bűncselekmények elkövetését, majd szabadon távozott.

Ez azonban nem tartott sokáig. Alig egy héttel később ismét gyanúsítottként hallgatták ki. Kiderült ugyanis, hogy egy váci parkolóból egy autót lovasított meg, egy élelmiszerboltból szalámit és tejet, egy bevásárlóközpont elől pedig biciklit lopott.

Így a rendőrök a kihallgatás után már nem engedték szabadon. Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra