Eltiltás hatálya alatt és forgalomból kivont járművel okozott balesetet, a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a 24 éves sofőrt, és ellene szabálysértési eljárást is indítottak.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 24 éves dabronyi lakos 2022. november 15-én délután Békáson közlekedett személyautójával. Haladása során – egy balra ívelő útkanyarulatban – a járművel letért a menetirány szerinti jobb oldalra, átszakította az ott levő szalagkorlátot, és az egyik ház kerítésének ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, de a gépjárműben, a szalagkorlátban és a kerítésben is anyagi kár keletkezett. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a dabronyi sofőrt az Ajkai Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől, továbbá a gépkocsijának lejárt a műszaki érvényessége és a forgalomból is kivonták azt, valamint az autó gépjármű-felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

A járőrök a balesetet okozó férfit elfogták, majd előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Az egyenruhások a baleset okozása, valamint a gépjármű okmányainak hiányossága miatt pedig a férfival szemben a közúti közlekedés rendjének megzavarása, továbbá érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel való közlekedés és a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt szabálysértési feljelentést tettek.

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra