Elvette ismerőse telefonját
A sértett többször kérte a 18 éves fiút, hogy adja vissza a mobilt, de csak egy pofont kapott. Rablás miatt nyomoztak a debreceni rendőrök.
A két fiatal 2023. október 21-én éjszaka ismerkedett meg Debrecenben. Az idősebb elkérte újdonsült ismerőse telefonját, és zsebre vágta. Teltek-múltak a percek, az órák, majd a 16 éves fiú úgy gondolta, hogy ideje visszakapnia a készüléket. Új cimborája azonban a kérést egy pofonnal honorálta, majd faképnél hagyta. A sértett nem hagyta annyiban, követni kezdte, ezért a 18 éves fiú összetörte a telefont, és beledobta egy kukába.
A sértett utolérte, számonkérte, ekkor az idősebb ellökte, és újra folytatta útját. A rendőrök percekkel később igazoltatták, majd előállították.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a létavértesi lakost, bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását. Rablás miatt kell felelnie.
A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya elvégezte az eljárási cselekményeket, az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.