Emberkereskedelem és kényszermunka a megalapozott gyanú

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A családi vállalkozásban működő trió egy férfit megfélemlítéssel semmizett ki vagyonából, és kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket hamis ígéretekkel vett rá prostitúcióra. Az anyát és két fiát őrizetbe vették.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytat H. Róberttel és társaival szemben emberkereskedelem és kényszermunka bűntett, továbbá más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a dunaújvárosi férfi 2019 novemberében egyik ismerősét hamis ígéretekkel rávette arra, hogy őt és családját, valamint akkori élettársát sofőrként Dunaújvárosban és környékén szállítsa. A munkáért eleinte csekély összeget fizetett, később térítésmentesen várta el a tevékenységet. Ezen túlmenően H. Róbert több alkalommal kényszerítette fenyegetéssel és bántalmazással a sértettet különféle pénzintézeteknél történő hitelfelvételre, és a rendelkezésre álló készpénz átadására. Egy ízben - amikor nem a várt összeget kapta meg -, testvérével együtt bántalmazta a férfit, aki annak következtében súlyosan megsérült.

Az elkövető ennyivel nem érte be, és jogtalan haszonszerzésre törekedve, áldozatát tévedésbe ejtve 2020 februárjában eladatta annak dunaújvárosi lakását, és a 7 millió forintos vételár egy részét átutaltatta édesanyja számlájára, a maradék összeget pedig készpénzben felvette. A bűncselekmények sora itt még mindig nem ér véget. Az anyagilag ellehetetlenített, eladósodott sértett 2020 januárja és augusztusa közötti időszakban megszerzett több mint 2 millió forint munkabérét is megszerezte a gyanúsított. H. Róbert fenti cselekményeivel rendszeres haszonszerzésre törekedve közel 15 millió forintos kárt okozott a sértettnek, akinek 2020 decemberében sikerült elmenekülni bántalmazója befolyása alól.

A nyomozók hosszas és kitartó felderítő munkájának eredményeként az eljárásban arra is fény derült, hogy a gyanúsított 2019-től nőismerőseinek – azok hátrányos helyzetét kihasználva - közös jövőt és szerelmet színlelt, és szexuális szolgáltatás nyújtására bírta rá őket, majd az általuk keresett összeget elvette tőlük. A gyanúsított befolyása alatt lévő nők dunaújvárosi, rácalmási és soproni lakásokban végeztek prostitúciós tevékenységet.

Az eljárás során folytatott alapos adatgyűjtés annak gyanúját is felszínre hozta, miszerint 2019. évtől kezdődően H. Róbert anyja is tudomással bírt fia cselekményeiről, sőt, bűnsegédletet nyújtott azzal, hogy a női sértettek hátrányos helyzetét kihasználva regisztrálta őket internetes szexpartner-kereső oldalon, majd az általuk nyújtott szolgáltatás ellenében szerzett pénzt tőlük elvéve fiának továbbította. Sőt, a bizonyítékok alapján bűnsegédként vett részt a férfi sértett tulajdonában lévő ingatlan eladatása kapcsán is.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói a Mélységi, Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve, összehangolt akció keretében 2023. január 17-én reggel ütöttek rajta a bűnös trión, és 7 helyszínen hajtottak végre nyomozati cselekményeket.

H. Róbertet rácalmási lakóhelyén fogták el, ahol vagyonvisszaszerzés érdekében a kutatás során talált készpénzt és ékszereket lefoglalták. A férfit előállították a rendőrségre, és őrizetbe vétele mellett több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett, zsarolás bűntett, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, továbbá előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. Elfogásakor a helyszínen tartózkodó 18 éves barátnőjét szintén őrizetbe vették, mivel az intézkedés során kiderült, hogy őt a Ráckevei Járásbíróság csalás vétség miatt körözi.

A gyanúsított testvérét, H. Attilát és anyjukat dunaújvárosi otthonukból állították elő a rendőrök, és őrizetbe vették őket. A testvért aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt, az anyát pedig bűnsegédként elkövetett csalás bűntett, valamint bűnsegédként, több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

Az emberkereskedelemmel kapcsolatos nyomozást a rendőrség kiemelten kezeli. A bűncselekmény elleni eredményes küzdelemben azonban mindannyiunknak szerepe van,  ugyanis az elkövetők áldozataikat sokszor elszigetelten tartják, akik a folyamatos pszichikai és fizikai szenvedés hatására bezárkóznak és nem kommunikálnak. A hatóság segítségét sem merik kérni.  Ezért kérjük, hogy akinek tudomása van arról, hogy valakit erőszakkal, zsarolással, bántalmazással vagy fenyegetéssel félelemben tartanak, kizsákmányolnak, vagy engedelmességre kényszerítenek, tegyen bejelentést a rendőrségre!

 

<< Vissza az előző oldalra